Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindig küldelek benneteket sétálni, kedves olvasóim, nem hiába!!

Én ugyanis megint voltam, de most nem akárhogy. Emlékszem minden helyhez köt egy lány.

Amikor Szilváson jártunk sokat akkor is volt valaki, amikor csak itt a környéken, akkor is gondoltam valakire, meg most is van, pedig most egész Szentlélekig elbóklásztuk a Bükkben.

Azonban most nem a szokásos módon történt, hanem vittem mp3-at és csak visszafelé hallgattattam anyáékkal a Kossuth-ot, ahol ismét becsúszott egy kis zene, és szép erdélyi népdalokat játszottak, meg egy nagyon gyönyörű dalt, ami anya szerint a Körhintában is benne volt, méghozzá a:

Jajj de széles, jajj de hosszú ez az út

Amin az én régi babám elindult címűt.

Hát megcsavarodott a szívem:)

Nade maga a séta az úgy zajlott, hogy rajtam volt az mp. A Doors The End - jére trappoltam a porban és a Ghost Songra, meg a Chrystal Ship-re másztam fel arra a sziklára, ahonnan átlátni Szlovákiába... hát gyönyörű volt. Uriah Heep-re száguldott el mellettem az út még a kocsiban és olyan volt az egész mint valami film a 60'-as évekből, aztán csak bámultam fel a 30-40 méter magas fákra...

Sétáljatok!;) Olyan jót tesz ez a kis lelkemnek, pláne a napsütötte réteket, falvakat kerülgetni hazafelé ilyen hegedűszóra, miután kikapcsoltál picit az erdőben zene, vagy anélkül.

Szepp.

Peáce!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Komment

(Jáks maga, 2009.10.04 14:53)

jaj de széles jaj de hosszú ez az út
amelyiken a régi babám elindult
régi babám térj vissza a hosszú utadról
emlékezz a szombat esti szavadról

hosszú utról vissza térni nem lehet
a szerelmet eltitkolni nem lehet
a szerelem szélesebb a tenger vizénél
árvább vagyok a le hulló levélnél

jaj de bajos egy párnára feküdni
aki egymást igazán nem szereti
a párnának a négy széle hej de elszakad
a közepe tiszta újon megmarad

Ez az a dal. Szalókkal biztos szépen tudnánk énekelni:)